Igazi hölgyek módjára eléggé elkéstünk a bálból, ami annak is volt köszönhető, hogy próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. Elenáéknál kisminkeltük magunkat, megcsináltuk a hajunkat, és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy úgy festettünk, mint az igazi hercegnők. Mert ezen az estén végre rengeteget szerettem volna adni a külcsínemre, és azt hiszem, sikerült is. Legalábbis Elena nagyon sokat dicsért engem. A sminkem illeszkedett a ruhámhoz, füstös, lila szemfestéket készítettem egy leheletnyi szájfénnyel, míg a hajamat begöndörítettem.
Az ünnepséget az iskola sportcsarnokában rendeztek, amit alaposan kikupáltak az alkalomra. Virágokkal és különböző díszítésekkel tették pompázóvá a helységet, míg a hangulatos világítás végleg elfeledtette velünk, hogy egy tornacsarnokban vagyunk. Az emberek mind nagyon kiöltöztek, ami hűen mutatta, hogy nem én voltam az egyedüli, aki egy estére villogni szeretne.
- Nem tudod, hogy merre lehetnek a fiuk? – kérdezte tőlem Elena.
Elena ruhája zöld volt. Kevésbé volt olyan díszes, mint az enyém, de legalább annyira tetszett a maga egyszerű formájával. A hajunk nagyon hasonlított egymásra, mert ő is begöndörítette. Így viszont még jobban hasonlított Katherine-re, de ezt valahogy nem szívesen említettem volna meg neki.
Gondolkozni kezdtem, és automatikusan az egyik sarok felé mutattam, mintha valami erre kényszerített volna.
- Szerintem ott lesznek.
Elena is az általam mutatott irány felé nézett, és egy kis furakodás után valóban megtaláltuk őket pontosan ott. Még én magam is meglepődtem, amiért megtaláltam őket úgy, hogy nem is láthattam őket a tömegben. Ha egy kicsit jobban paranoiás lettem volna, akkor azt mondtam volna, hogy ez nem lehetett véletlen, de szerencsére még Elena sem kérdezett vissza, hogy honnét tudtam.
Még oda sem értünk, és Damon már észre is vett engem. De ami még nagyobb örömmel töltött el, hogy noha Elena ott volt mellettem, de eszében sem volt odanézni. Csak engem figyelt, és tetőtől-talpig végigmért, amitől borsódzott a hátam. Nyílván tetszett neki a látvány, mert időközben elfelejtette levenni rólam a szemét, de e téren én sem nagyon panaszkodhattam, mert az ő megjelenése is tökéletes volt. Iszonyatosan dögösen festett a fekete öltönyében
Végül átszelte a köztünk lévő távolságot, és átölelt engem. Enyhe hányinger csapott meg engem, de ez biztosan még a pár napos rosszullétem maradványa. Éppen ezért, jobbnak tartottam, ha nem említem meg neki, mert abban a pillanatban hazarángatna engem.
- Húha, azt hiszem, erre a látványra nem készültem fel – bókolt nekem. – Gyönyörű vagy!
- Te is szívdöglesztően nézel ki.
- Akkor ez a szívdöglesztő pasi elrabol téged egy táncra.
Ellenkezni sem volt időm, mert megfogott a kezemnél fogva, és kijjebb taszigált engem a tánctér felé. De az érintése ezúttal minden eddiginél rosszabb volt. Rosszabb volt, mintha csupán a hideg ujjait éreztem volna, mert olyan volt, mintha egy áramkörbe nyúltam volna. Damon érintése megrázott engem, méghozzá nagyon kellemetlenül.
Ő is rám nézett, mert ő is érezte ezt a furcsaságot, majd a tekintetet elakadt, és ájultan a földre esett. Egy vérfagyasztó pillanatig csak megkövültem álltam ott, és nem tudtam mire válni az esetet, majd kétségbeesetten odatérdeltem mellé, és rázogatni kezdtem. Egy vámpír nem szokott elájulni. Ó, adja az ég, hogy nem… Az nem lehet!
- Damon, térj magadhoz, kérlek! Damon! – szólongattam, miközben az arcát ütögettem, holott tudtam, hogy az ilyen emberi dolgokkal aligha lehet felébreszteni.
A térlátásomból láttam, ahogy Stefan és Elena is megérkezett. Stefan sokkal erősebben próbálta felkelteni a bátyját, de ő sem járt sokkal nagyobb sikerrel. Közben egyre nagyobb tömeg gyűlt magunk köré, és többen mentőért kiáltottak. Na ne, csak azt ne, mert ha kiérkeznek a mentők, akkor egyből halottnak nyilvánítják, mert vámpír létére nem volt se szívverése, se pulzusa.
Stefan felkapta őt, mert minden bizonnyal meghallotta amint páran a mobiljukkal tárcsázzák a mentőket, és a kijárat felé kezdte el cipelni.
- Ne hívjátok a mentőket! Sokkal gyorsabb, ha én beviszem a kocsimmal az ügyeletre! – mondta, ami persze hazugság volt. Haza szerette volna vinni.
Erre mindannyian eltették a telefonjukat, és utat nyitottak nekünk, hogy kimehessünk a szabadba. Természetesen én is velük szerettem volna tartani, de ahogy mentünk kifelé, egy alak elállta az utamat. Sajnos nem kellett az arcába néznem, hogy meglássam, ki volt az.
Nate.
Ez volt a lehető leghülyébb időzítése, hogy továbbra is engemet szekáljon, de nyílván erre már ő is rájött. Hacsak… Túlságosan nagy véletlen egybeesésnek tűnt, hogy a kedves bátyám pont felbukkan, mire a szerelmem összeesik.
- Mit tettél vele?
Megrezzent a dühkitörésemre, és többen is odanéztek a teremből a kiabálásomra, de nem érdekelt. Az viszont egy kicsit meglepett, hogy úgy tűnt, mintha tartana tőlem és a haragomtól, mert két méteren belül meg sem közelített engemet, pedig máskor kíméletlenül kiráncigált volna engemet az ajtón. Csak állt ott, és engemet bámult.
- Semmit – válaszolta végül. – Ez a te hibád volt.
Ha az volt a célja, hogy még jobban felidegesítsen, akkor sikerült neki. Ekkora marhaságot ugyanis még életemben nem hallottam.
Vetettem rá egy megvető pillantásomat, és elindultam kifelé. Csodálkoztam volna, ha hagy engem elmenni, így meg sem lepődtem, amikor éppen csak kiértem a szabadba, ismét ott volt mellettem.
- Nem mehetsz a közelébe! Egy vámpír közelébe sem mehetsz mostantól, hacsak nem az életükkel akarsz játszani! Meg fogod ölni, ha oda mész.
Ezek a szavak már elérték a céljukat, és meghökkentve néztem rá. Szerintem, rajtam kívül bárki más jobban tudna ártani a vámpíroknak, mint én. Legalábbis az eddigi életem ezt bizonyítja. Ráadásul Damonnek a világ semmi kincséért nem okoztam volna semmi fájdalmat.
- Nem hiszek neked. Hazudsz!
Körbenézett, hátha valaki lát-e minket, de még Stefan autója is eltűnt, ami azt jelenti, hogy nekem gyalog kell hazamennem. És most semmi másra nem vágytam jobban, minthogy rohanjak leellenőrizni, hogy Damon rendben van-e. Nem pedig a hibbant testvéremmel akartam ilyen semmire sem vezető beszélgetésbe bonyolódni. Nem tudom, mi volt ezzel a célja, de alighanem valahogy így próbált engem megtörni.
- Nem hazudok, és a lelked mélyén ezt te is tudod. Figyeltelek ma egész nap, és már korábban meggyőződtem róla, hogy birtoklod a képességet.
- Miféle képességet?
Mosolyra nyíltak az ajkai, és azt kívántam, bár ne érdeklődtem volna, de ezzel felhívta a figyelmemet. A mai napon valóban elég furcsa volt, kezdve a temetői látogatással.
- Tudtad, hogy ma van a szülinapod?
Horkantottam.
- Hízelgő, hogy még ezt sem tudod, de még majdnem két hónap van addig.
Még szórakozottabbá vált az arckifejezése.
- Nem, hugica. Hidd el, hogy pontosan 18 éves, amihez szeretnék gratulálni. – Jót mulatott az értetlen arckifejezésem láttán. – Az anyakönyvi kivonatod hamis. Így próbáltak téged védeni attól, hogy lemészároljanak, ahogy a hozzád hasonló fajokat. Tudod, amikor születtél 1993-ban, éppen kék hold volt. Tudod, ez azt jelenti, hogyha egy évszakon belül négy holdtölte van, akkor a harmadikat kék holdnak nevezik. Ez elég ritkán adódik meg, ám a legenda szerint a nekromanták csak ekkor születnek.
Összeráncoltam a szemöldökömet.
- Hogy micsodák?
- Nekromanták. Ó, ne mondd, hogy nem hallottál még róluk. Tudod, akik a fekete mágiával foglalkoznak, halottakat keltenek létre, vagy éppen küldik őket vissza a sírba. Rémlik?
Megráztam a fejemet. Sok fajról hallottam már, de ilyenről még nem. Ugyanakkor amiken keresztül mentem az elmúlt hónapok során aligha kérdőjelezhetném meg, hogy valahol valóban léteznek.
Ó, és akkor leesett!
- Szóval szerinted én ez vagyok? Egy nekromanta? Bocsi, de ezt már aligha hiszem el. – A hangom azonban megremegett, amit minden bizonnyal Nate is hallott. Még nem tudom pontosan, hogy ez mit takar, de nem akarok ilyen lenni, az egyszer fix.
- Szóval térjünk vissza a mai napra a temetőben. Érezted a halottakat, ugye? Olyan volt, mintha egyetlen hívó szavadra kijönnének a földből, ami ugyan hátborzongató, de igaz. És akkor ott volt a mai eset a szeretőddel. – Erre a szóra mélyen magamba szívtam a levegőt, de nem javítottam ki, hogy Damon a szerelmem, nem a szeretőm. – Majdnem megölted őt, mert nem tudod a friss erődet kontrollálni, amit a 18. napodra kaptál. Hát szóval igen, nekromanta vagy.
Próbáltam megemészteni a mondottakat, ami eléggé nehéz volt. Kis részről azért, mert eddig semmit sem hallottam erről a fajról, másrészről meg nem akartam elhinni, hogy én voltam az, aki majdnem végzett a számomra most már legfontosabb személlyel. De amiket Nate mondott, azok igazak voltak, és én semmilyen más ész érvvel nem tudtam volna ezt megmagyarázni. De ha igaz, akkor az azt is jelentheti, hogy véget kell vetnem a kapcsolatomnak Damonnel, amit nem élnék túl.
- Tehát ezért félsz engem megérinteni? Attól tartasz, hogy megöllek?
Kényelmetlenül érzete magát erre a megállapításomra, és rájöttem, hogy valóban nem lenne oka hazudni nekem, mert akkor az azt jelentené, hogy megbosszulhatnám egy pillanat alatt rajta az elmúlt időszakot. Ám semmi ilyen tervem nem volt, mert túlságosan letaglózott a hír.
- Igen, valójában félek ettől, de ha józanul gondolkodsz, akkor tudod, hogy egyedül csak én tudok neked segíteni.
- Azzal, hogy megölsz? – vágtam a szavába felháborodottan.
Erre még fancsalibb képet vágott.
- Téged soha többé egyetlen halott vagy élőhalott nem tud megölni. Csak te tudok őket visszaküldeni a sírba. – Nagyot sóhajtott. – Tudod, hogy én mért változtam vámpírrá a 18. születésnapom előtt? Pont ezért. El akartam ezt kerülni. Nem akartam olyan lenni, mint az anyánk.
- Anya is nekromanta?
- Igen, mivel ez anyáról gyermekre száll. Anya gyakran viselkedett furcsán, ott hagyott bennünket, de ezért nem lehet őt hibáztatni. Nem azért tette, mert nem szeretett minket, hanem mert a fekete mágia teljesen felőrölte az idegeit, elvesztette a józan eszét. Az csukta be nála végleg a kaput, amikor hónapokat töltött apád mellett, amikor ő vámpírrá változott. Nem tölthetsz huzamosabb időt egy élőhalott mellett úgy, hogy nem parancsolsz neki vagy nem ölöd meg végleg.
Kóválygott ettől a sok információtól a fejem. Valóban, anya végig ott volt apám mellett, és akkor úgy viselkedett, mintha egy normális anya lett volna, egy igazi háziasszony. Ezért ért váratlanul, amiért elhagyott engem pár nappal ezelőtt.
- És akkor velem is ez lesz? Meg fogok őrülni?
Oly sok hónap után most először éreztem a testvérem irányából valami együttérzés félét vagy inkább sajnálatot. Hiába bántott engem olyan hosszú időn keresztül, attól már csak mi vagyunk egymásnak, és ezt ő is tudja jól.
- Nem tudom. A világban csak néhány nekromanta van, és egyikük élete sem ér rózsás véget. Többen öngyilkosságba menekülnek, ahogy a fekete mágia visszaüt, és elhomályosítja az elméjüket, kifordulnak önmagukból. Nem véletlenül nevezik a nekromantákat a sátán gyermekeinek.
A sátán gyermeke lennék? Emlékszem, hogy Damon az elmúlt éjszaka alatt többször is a fülembe suttogta, hogy egy igazi angyal vagyok. Ez elég erős váltás volt.
- És akkor most mi lesz velem?
- Választhatsz. Vagy visszamész a vámpírszerelmeddel, és akkor biztosan megölöd őt és a testvérét vagy pedig betartod az én szabályaimat, és velem jöhetsz.
Mérlegelni kezdtem a lehetőségeimet. Bizony egyik sem tűnt túl kecsegtetőnek, ám mégis egy percig nem volt kérdés, hogy melyiket választom.
- Veled megyek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Banyek ez ütött. Én voltam szerintam a legjobban a közelébe a helyes megfejtésnek de hogy ekkora hatalma slegyen?:O Meg fekete mágia? OMFG!